Az élet fenéken billentett ismét. Igen pasi dologról van szó. Olyan naiv vagyok, mindig mindent elhiszek. Várjunk csak? Hogy is van ez? Ha találkozom egy sráccal aki érdeklődik irántam és kedves ne higyjen el mert úgyis becsap? Nem tudom. Komolyan nem tudom már. Most is ez történt. Bár szerencsére, nem fordult komolyra a dolog és idő előtt kiderült az igazság, bár még mindig bennem van az, hogy mi van ha én vagyok túl szigorú. Veletek is van ilyen?

Na jó. Úgy indult, hogy ő jött oda hozzám és beszélgettünk, mondta, hogy szép a szemem, stb. Majd utána másnap összefutottunk a suliban, ő véletlen találkozásnak gondolta, pedig nem volt az. Én mentem véletlen (direkt) oda, mert tudtam, hogy ott lesz, és igen ott volt. Beszélgettünk, hülyéskedtünk, elhívott találkozni, és én örültem. Látszólag ő is. Az este csodásan telt, csak sétáltunk, beszélgettünk, ő pedig nagyon aranyos volt. A másnap jött a gond. Elvileg nem vett észre a folyosón, naná, ha nem is keres nem is vesz észre. Volt, hogy mellette mentem el, de nem vett észre! Én meg naivan hittem, hogy talán csak véletlen. Bolond voltam. Következő nap már észrevett, de szinte még árnyéka sem volt az első napnak amikor olyan jót sétáltunk. Alig szólt hozzám, végig mással foglalkozott, néha néha fordult oda hozzám, és bár akkor megfogta a kezem, én mégis úgy éreztem, hogy valami nem oké. Írtam neki, de nem válaszolt és ekkor nekem elegem lett, így utána bunkó módon kerültem, ha köszönt is otthagytam, mígnem eldöntöttem, hogy meg kellene ezt beszélni. Megkerestem, hogy beszéljük meg az egészet, elmondtam, hogy mi esett rosszul és elvileg megértette. Utána ismét jót sétáltunk, ismét jó volt minden. De ezzel vége is, ismét nem válaszolt, és most ő kerül. Úgy, hogy elegem van. Hibáztam? Igen. De ő mit tett? Ha a közelébe jött egy csaj engem levegőnek nézett, szinte ott se voltam, hiába írtam neki nem válaszolt... és mostmár tudom, hogy magától sosem keresne. Naiv vagyok. Vagyis voltam.